Boxermentés logo

Gazdira váró boxerekGazdira váró boxerek Gazdira váró boxer keverékekGazdira váró boxer keverékek Elveszett/talált boxerekElveszett/talált boxerek Gazdira találtakGazdira találtak In memoriamIn memoriam

(W)ebnapló(W)ebnapló Tudnivalók a boxerrőlTudnivalók a boxerről Hírek a gazdiktólHírek a gazdiktól LetöltésLetöltés LinkekLinkek

Információ önkénteseknekInformáció önkénteseknek

Mit jelent a virtuális örökbefogadás?Mit jelent a virtuális örökbefogadás?

Számlaszám és adószám

Mit adományozzak?Mit adományozzak?
FőoldalFőoldal RólunkRólunk ElérhetőségeinkElérhetőségeink Hogyan segíthet?Hogyan segíthet? Örökbefogadási és leadási tudnivalókÖrökbefogadási és leadási tudnivalók TámogatóinkTámogatóink

Kutyasors
2011.03.06.
A nem távoli múltban, valahol egy erdei telepen...

Esik. Már megint esik. Nemrég múlt el a tél, amikor fáztam, mert a ketrecemnek nincs fala. Most meg esik, tető meg sehol. Megpróbálok összegömbölyödni, hátha úgy elviselhetőbb lesz.
Hallom a bakancs lépteit a sárban. Csak ne legyen nála bot! Még mindig érzem a múltkori verés nyomait, pedig csak ki akartam menni a többi kutyához. Szerencsém van, az élelmet hozza. Már ha ezt annak lehet nevezni, és tessék megint a földre önti! Most nyalhatom fel onnan, pfú milyen föld íze van.
De jó, elállt az eső! Legalább láthatom a többieket, akik előmerészkednek mindenhonnan. Csatakos mindegyik, de futkorászhatnak az udvaron. Ott a sarokban balhé készül, nagyon morognak egymásra. Már megint az a neveletlen kötekszik. Hoppá, hárman is neki estek. Valaki szedje már szét őket. Hiú ábránd, senki sem fog közbelépni. Csurom vér és még sántít is, darabokra fogják szedni. Na előkerült végre a bakancsos, és persze, hogy üti mindegyiket ahol éri! De talán életben fog maradni a sérülései ellenére a kötekedő.
Itt van Nagy Fehér végre, vele legalább szót értek, hisz az én fajtám.
- Szeva Nagy Fehér, mi újság?
- Hello Kicsi Lány, minden ugyanolyan, mint tegnap. - dörmögi búgó hangján, de legalább kedvesen - És Nálad, bírod még a ketrecet?
- Igen, de olyan szívesen rohangálnék kint. Én még kicsi vagyok, játszani szeretnék.
- Tudom és sajnálom, hogy ilyen fiatalon kellett felnőnöd! Hidd el én sem vagyok olyan öreg, mint amilyennek kinézek!
- Nagy Fehér, tudnál nekem valami kaját nézni, uncsi ez a földes moslék.
- Mindjárt nézek valami csontot, a héten láttam, hogy a balhés hova ásta el.
Nézem, ahogy megfontoltan elballag, majd eltűnik egy szemétdomb mögött. Ő tartja bennem a lelket!
Kezd sötétedni, egyre jobban hűl a levegő, de még melegít a Nagy Fehértől kapott csont íze. Hangosan feldübörög a bakancsos motorjának a hangja, majd szép lassan eltávolodik. Elment. Remélem éjszaka nem fogják a balhét folytatni, jó lenne aludni. Nekitámasztom hátam a hideg betontéglának, és lecsukom szemem. Álmodni szeretnék! Álmodni egy szép otthont, egy szerető gazdát, ...
Szerintem nem nagy igény!

Még azon a nyáron...

Szokásos forró nyári reggel. Bakancsos jó korán jött, mert megint valamelyik kölyköt el fogja vinni. Sajna nem fogjuk viszont látni! Aztán sok kocsi jön, sok emberrel. Jé, ott egy rendőrautó. Bakancsos behúzza fülét-farkát, na ezt most nem fogja megúszni!
Egy ember lép a ketrecemhez. Mit akar Tőlem? Bántani fog Ő is? NEM! Finoman közelít, kedvesen szólít. Nem fogom megharapni, hátha még jó dolog sül ki belőle.
Megsimogat! De furi érzés! Hagyom, hogy felemeljen, és az egyik kocsihoz visz. Feltesznek kis ketrecekben jópár társammal együtt.
Nagy Fehért egy másik kocsiba rakják, de még hallom, hogy azt kiabálja:
- Tarts ki, Kicsi Lány!
Utazunk. Hosszú fárasztó kocsikázás, majd megáll a konvoj. Kinyílik egy nagy kapu, tetején óriási felirat: Noé Állatotthon.
Noé? Az meg kicsoda? Ja tudom már, az öregek meséltek róla, egy pasi aki állatokat mentett. Jó fazon lehetett, kár, hogy olyan régen élt. Lehet, hogy itt élnek az utódai?!
Itt mennyi állat van! Feléről azt sem tudom, hogy micsodák. Itt egy hosszú nyakú, hosszú lábú, amott meg egy nagy színes tollú. Ott pedig a vörösbundájúák, na ők éltek az erdőben is, emlékszem rájuk. Továbbhaladva nagyon sok ketrecet látok, de ezekben van kis ház, itt úgy mondják kennel, és még valami tető is van rajtuk. Látok sok embert, akik a kennelek körül szorgoskodnak. Tisztítják, vizet visznek, falatokat adnak, sétálni viszik a kutyákat. Itt lehet ilyet csinálni? Na ne! Azok a fajtámbeliek szabadon futkorásznak az udvaron, emberek társaságában? Az meg mit csinál, odamegy egy emberhez és a nyakába ugrik? Összenyalja a képét? Lesz ami lesz, ezt én is kipróbálom, amint lehet!
Végre letesznek, és kieresztenek a ketrecből. Most van itt az idő! Koncentrálj! Meg tudod csinálni! Megfeszítem minden izmomat, rákészülök! Hajrá! Ugrás, nyalás! Nem hiszem el, ez élvezi és még agyon is ölelget, mert belenyaltam a fülébe! Ezek lököttek!
Megvizsgált egy orvos, na még ilyenről sem hallottam. Nem is volt rossz, és mindent rendben talált. Megkaptam új helyem egy kennelben, s kit látnak szemeim a szomszédban:
- Nagy Fehér, de örülök Neked! - s a legszívessebben ráugornék örömömben, ha egy kennelben lennénk.
- Kicsi Lány, nem bántottak?
- Dehogy, ezek kedvesek és normálisak! Igazatok volt, biztos élt az a Noé, mert Ők a leszármazottai.
- Jól van, szerintem itt megnyugodhatsz! Képzeld az itteni öregek azt mondják, hogy aki jó az még kint is rohangászhat és játszhat a többiekkel! Az igazán szerencsések pedig, valami kanapé-félén élhetik le az életüket!
- Nem tudom mi az, de biztos tuti dolog lehet! - sóhajtok, majd a nap izgalmaitól kifáradva, teljesen kimerülten erről a kanapé dologról álmodva elalszom.

Nemsokára...

Gyorsan telnek a napok az új helyen. Mindig van valaki, aki megsimogat, elvisz sétálni, tudok játszani másokkal és még a kaja is tűrhető. Na ezt meg tudnám szokni! Tegnap is volt itt egy család. Nagyon kedvesek voltak! Megnéztek mindenkit, sőt a gyerekeket meg is tudtam nyalogatni, az idősebbek meg nagyon finoman simiztek.
Megint jön valaki értem, hozza a pórázt. De most nem sétálni megyünk. Jaj, ne! A kocsihoz akarnak vinni. Nem akarok újra az erdőbe menni! Sajnos úgysem tudok mit tenni, aztán végül feltesznek a kocsira. Szomorúan hajtom le a fejem, és próbálok nem emlékezni. Az utazás rövidebb, biztos nem az erdőben vagyunk. Ott egy ház, egy kert. Kijönnek a kapun. Nocsak, ez a tegnapi család! Csak nem? Mit akar ez a gyerek?
- Tényleg azt hiszed, hogy majd Te fogsz behúzni a pórázon, Kisember?
A férfi rászól! Elenged, hagynak az udvaron szabadon. Le is telepszem ide a fal tövébe, azért közel a kapuhoz.
Sokat beszélgetnek a Noé utódokkal, meg valami papírt is kitöltenek. Na most mi lesz? Szomorúan nézem, ahogy a Noésok elmennek. Most meg mi van? Senki nem bánt? Na akkor elindulok felfedező útra. Bemennek a házba, az ajtót pedig nyitva hagyják! Félek, de megyek utánuk. Mi van bent? Mit fognak csinálni?
Elámulok! Van itt minden! Kutya etető és itató. Csak nem az enyém?
Ez fantasztikus! Ott van! Nem hiszem el! Ott van! A KANAPÉ!
A nő azt mondja menjek fel rá! Óvatosan teszem fel az egyik mancsomat, hátha szúr, vagy valami ilyesmi. De nem! Finom, puha és jó nagy! Nem tudok tovább uralkodni magamon. Beleugrom Gazdianyu ölébe, és önfeledten, az örömtől kicsattanva veszem tudomásul: HAZA ÉRTEM!
Nagyon sok élményben van részem. Végre megtudtam mi az a kicsi, kerek, sípoló valami. Ez a labda, és végtelenszer vihetem vissza a Gazdiknak. Hosszú erdei, hegyi séták alatt futkorászok. Imádom a folyó partot is, ahol még szárnyasokat is tudok kergetni.
Szombat van. Hozzák a pórázomat, és biztos megint sétálunk egy nagyot. A kocsikázás kicsit hosszúra nyúlik, ez azt jelenti megint a Noésokhoz megyünk! Újra láthatom Nagy Fehért. De fog nekem örülni! Megjöttünk és ismét rohangászhatok a sok játszópajtással. Ma kevesebbet játszottunk, mint általában, viszont kihozzák Nagy Fehért is a kennelből. Legalább Ő is sétálhat egy nagyot. Micsoda? Velünk együtt jön?
- Ne aggódj, Nagy Fehér! Tuti helyre megyünk! - alig bírom leplezni örömömet.
- Hiszem, ha látom. - majd ugyanazzal a mozdulattal el is alszik mellettem a kocsi hátsó ülésén.
Megérkezünk a házhoz. Rohanok előre és nem tudom megállni, hogy ne magyarázzak mindent:
- Ez itt az udvar. Itt meg a fás kamra, lehet nagy kupit csinálni benne. Ott egy nagy kutyaház, bár még sosem aludtam benne. Azt jobb helyen szoktam. Gyere be!
- A házba? Te nem vagy normális! - morogja.
- Gyere, gyere! Simán bemehetünk! Itt van pihenő szőnyeg csak nekünk! Erre meg az óriási szivacs-puff van.
Majd beérve a nappaliba, mellemet kidüllesztve, büszkén bökök a fal felé:
- Ez meg itt a KANAPÉ! Gyere, ugorj fel gyorsan, amíg Gazdiapu le nem ül. Nem kell izgulni, majd leül elénk a földre, onnan fog tévézni, mi meg rághatjuk mindkét fülét!
Nagy Fehér nem hisz a szemének. Csak áll és szokásos megfontolt módján néz körbe, majd elfordítja oldalra a fejét. Én tudom miért. Nem akarja, hogy bárki lássa, amint arcán lassan legördül az öröm könnycseppje!
Ő is tudja, megtalálta az otthon, amire minden kutya vágyik!









Gazdiapu

Megosztom a Facebookon