Fjordból Loki lett :)
2017.06.25.
Fjord egy hete költözött szerető családba, ahol már nagyon várták. Ez az izgő-mozgó, zabolátlan kutya beköltözött Budapest közepére, ami az ő temperamentumához és habitusához nem annyira illett, de a gazdik nagyon elszántak voltak, és az eddigi eredmények őket igazolják: Fjord, új nevén Loki hihetetlen okos és tanulékony, és tökéletesen megállja a helyét a számára eddig idegen környezetben is :)
Ime a gazdi beszámolója az első, együtt töltött hétről:
"Sziasztok!
Meg kell mondjam, borzalmas kutyát hoztatok nekünk. Borzalmasan értelmes és cuki :) Egyre kedvesebb, és nagyon nagyon tanulékony. Még jutifalatot sem kellett eddig bevetni, csak egyszer, a fekvés tanuláshoz, de azóta azt is magától megteszi :)
Az első éjszaka és másnap még volt nyugtalanság, de ahogy szépen megtalálja a helyét, nagyon gyorsan és látványosan alakul, nyugszik a kis lelke meg a nagy teste. Lakáson belül már nagyjából elvan, egy koncert idejéig itthon is hagytuk, se akkor, se éjszakánként nincs semmi gond. A nyuszihoz felugrált, de már nem nagyon érdekli. Szerintem a városi, lakás dolgokat is megszokja majd szépen lassan. Most még nem minden érthető, például, hogy a huzat hogy csukja be az ajtót, meg mi az a botmixer, de amit lehet megmutatunk neki, figyeli, és ha megértette, megnyugszik.
Két nehézség van: A pórázon séta, meg hogy ne bulldózerként akarjon játszani a többiekkel, de az a sejtésem, ha majd nem lesz minden ennyire érdekes és új, könnyebb lesz az is. Most még tréningezzük a sétát is, nagyjából 10 perc 10 méter, ha azt szeretnénk, hogy ne feszítse a pórázt, a többi kutyust meg ülve figyeli, aztán lassan, pórázos közelítés, ha lerohanná őket, vissza tudjuk fogni.
Összességében nagyon boldogok vagyunk, reméle, ő is (napról napra látszik, hogy jobban kötődik és alakul a bizalom, pl a labdáért az elején odakapott, ha el szerettem volna venni, most sokszor odahozza, hogy játszunk).
Sok sok minden élményt tudnék még írni, hogy milyen okos és tanulékony, de szerintem a lényeg ebből is látszik :) Képeket küldök telefonról.
Ja, ahogy illik, a lakás tök fingszagú, a legerősebb füstölőket kell bevetni :D
Szóval köszönjük :)"





Mozgókép még technikai okok miatt nincs: ugyanis ha mozgásban van, nem egyszerű kameravégre kapni :)
Sok boldog együtt töltött évet kívánunk Lokinak és a gazdiknak <3
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.
Megosztom a Facebookon