Boxermentés logo

Gazdira váró boxerekGazdira váró boxerek Gazdira váró boxer keverékekGazdira váró boxer keverékek Elveszett/talált boxerekElveszett/talált boxerek Gazdira találtakGazdira találtak In memoriamIn memoriam

(W)ebnapló(W)ebnapló Tudnivalók a boxerrőlTudnivalók a boxerről Hírek a gazdiktólHírek a gazdiktól LetöltésLetöltés LinkekLinkek

Információ önkénteseknekInformáció önkénteseknek

Mit jelent a virtuális örökbefogadás?Mit jelent a virtuális örökbefogadás?

Számlaszám és adószám

Mit adományozzak?Mit adományozzak?
FőoldalFőoldal RólunkRólunk ElérhetőségeinkElérhetőségeink Hogyan segíthet?Hogyan segíthet? Örökbefogadási és leadási tudnivalókÖrökbefogadási és leadási tudnivalók TámogatóinkTámogatóink

Saladból Suzy lett, és már a gazdimaminál gyógyulgat tovább :)
2017.03.23.
"Szia Kata!



Megígértem, hogy hamarosan megírom neked, hogyan telnek a napjaim az új otthonomban.

Először is új nevem lett, már nem Salad vagyok, hanem Suzy, meg időnként még Domi is, mert így hívták az elődömet, mint te is tudod, mert ő is a Noétól volt, akár csak az ő elődje, Spagi. Új vezényszavakat is tanultunk, például azt hogy marad. Anya szerint nagyon hülyén hangzana, hogy Salad marad. Most szalad vagy marad? Meg különben is, új élethez új nevet kaptam és kész.

Na de kezdjük az elején. Az úton nagyon izgatott voltam az autóban, hova megyünk, mi történik velem? Reméltem, hogy túl nagy baj nem lehet, ott volt az a kedves nő, aki már annyiszor meglátogatott a menhelyen, most is átölelte a nyakamat, biztonságban éreztem magam mellette. Amikor megálltunk, már kiszállni se akartam az autóból. Végül csak engedtem az unszolásnak, és egy kis kertben találtam magam, amire azt mondták, tiéd, szaglássz körbe. Meg is tettem, meg is jelöltem, a névjegyemet is oda tettem a kert sarkába. (Megjegyzem a nagy dolgokat azóta is azon az 1-2 négyzetméteren intézem.)

Bevallom neked, az első két nap nem mertem elaludni. Attól féltem, ha felébredek, kiderül hogy csak álmodtam ezt az egészet. A meleg lakást, a puha párnát, a simogatást, a szeretetet, a finom falatokat. Az egész telet a szabad ég alatt töltöttem a menhelyen, még ideiglenes befogadóm se volt, attól féltem, visszakerülök oda. Ezért aztán, ha anya csak megmozdult, már ugrottam is ki az ágyból és rohantam utána, Kicsit talán túlzásba is vittem, hogy mindig fél méterrel mögötte loholtam.









Nagyon meg akartam felelni, de néhány dologban ez nem sikerült. A menhelyen töltött idő alatt azt is elfelejtettem, szobatiszta voltam-e azelőtt. Így most is, a konyha közepén letettem a popsimat, és csuriztam egyet, ahogy megszoktam. Csak akkor szeppentem meg, amikor ezért rám kiabáltak. A szokásosnál is bánatosabb, bocsánat kérő szemekkel néztem, erre kivittek az udvarra és mutogatták azt a helyet, ahol megérkezésemkor intézkedtem. Nem értettem, mit akarnak ezzel, hisz most intéztem a dolgom. Aztán ez másnap is megtörtént, akkor értettem meg, nem szabad a konyhakőre pisilni. Ezért legközelebb ki se keltem az ágyamból, ott intéztem. Anya szerint felfáztam, ezért kell 2 óránként pisilnem. Most ő figyeli, nekem mikor kellhet kimennem és időről időre ki kell mennem vele. Pedig most már az egész éjszakát kibírom, ma már reggel se akartam kimenni olyan korán, amikor hívott. Szóval ez a szobatisztaság dolog lassan rendeződik.



A tisztaság egyébként is probléma ebben a házban. Anya azt mondta, a sebeim miatt fürdetni nem mer, de nagyon büdi vagyok, ezért rendszeresen áttöröl valami illatos nedves ronggyal, a lábaimat meg minden bejövetel előtt külön letörli. Az első ilyen lábtörlésnél rámorogtam, de nagyon hamar meg is bántam, azóta csendben adogatom a lábaimat, ha ez neki jó, hát üsse kavics, kedvébe járok vele.

Az állatorvost nem csak megmorogtam, meg is kaptam a kezét. Kaptam is egy szájkosarat és tovább piszkálták a fülemet. Azt mondta a doki, be van gyulladva és fájt nekem, azért kaptam oda, meg valami atkákat is emlegetett, akik laknak benne. Igaz, azóta kevesebbet kaparászom a fülemet.



Van még két seb is a popómon, amivel reggel-este foglalkozik anya, már azt is megszoktam, eleinte az ellen is tiltakoztam. Szépen húzódik össze a seb, vastagszik rajta a bőr.





Mind a két szomszédban van kutya, az egyikkel már találkoztam is. Anya szerint, ha meglátta Domit, mint az őrült, úgy ugatott rá, éles magas idegesítő hangon, Domi meg lehajtott fejjel eloldalgott. Amikor megláttam ezt a kutyát, felhúztam az orromon a bőrt és morogtam alatta valami olyasmit, hogy velem aztán nem fogsz úgy viselkedni, mint Domival, mert én helyre teszlek. Meg is értette, mert most ő somfordált el szép csendesen. Azóta béke van.

Anya azon kesereg, hogy nem vagyok hajlandó semmivel se játszani, hiába hord oda nekem játékokat, hiába próbál játszani, semmi nem érdekel. Egyedül az ölbe baba, odabújok anyához játék megy csak.



Arra gondolt, talán az idős gazdimnál nem szoktam meg, hogy játszanak velem, talán majd a nyár, a séták, az élmények felébresztik játékos boxer énemet. Ami már most fel tudja rázni letargikus hangulatomat, az a konyhában rikácsoló, röpködő papagáj...



Hú de sok mindent szeretnék még leírni neked, de majd legközelebb. Inkább küldök pár képet az itteni életről.
Kívánok a menhelyen maradt társaimnak is egy hasonló otthont.

Sok szeretettel,


Salad-Suzy"





Megosztom a Facebookon